Jogszabályok

Tűzijáték engedélyeztetésének szabályai

25. Pirotechnikai termék felhasználásának engedélyezése, bejelentése

a felhasználási engedély benyújtására jogosult vállalkozás felelős pirotechnikusa

99. § (1) A felhasználási engedély iránti kérelmet a felhasználás megkezdését megelőzően tizennégy nappal a 3. melléklet 8. pontjában meghatározott formanyomtatványon kell benyújtani.

(2) A felhasználási engedély iránti kérelemhez mellékelni kell

a) a pirotechnikai tevékenységgel érintett terület méretarányos helyszínrajzát, külön megjelölve a telepítés helyét, a védő-, illetve a lezárandó területet, a környezeti veszélyforrásokat, építményeket, a tájolást és a menekülési útvonalakat,

b) a pirotechnikai termék felhasználása során igénybe vehető terület, műtárgy, létesítmény birtokosának vagy képviselőjének hozzájárulását tartalmazó nyilatkozatot,

c) a pirotechnikai termék szállítási módjának megfelelő veszélyes áru szállítási jogszabály által az adott szállításra vonatkozó feltételek meglétére vonatkozó nyilatkozatot, és

d)70 a pirotechnikai termék felhasználásáért felelős pirotechnikus nyilatkozatát arra vonatkozóan, hogy a kérelemben megjelölt napon és időtartamban tervezett felhasználáshoz képest öt óra eltérésen belül egyéb felhasználásra vonatkozó kérelmet vagy bejelentést mely helyszínekre és hatóságokhoz, milyen időpontra nyújtott be,

e) pirotechnikusi bizonyítvány másolatát,

f) tűzvédelmi szakvizsga bizonyítvány másolatát.

(3) A (2) bekezdés c) pontja esetében, ha a kérelemben megjelölt összes nettó hatóanyag-tartalom meghaladja a veszélyes áruk szállításáról szóló külön jogszabályban meghatározott az egy szállítóegységben szállított mennyiségből adódó mentesség szerinti határértékeket, a felhasználási engedély iránti kérelemhez mellékelni kell a szükséges okmányok (jármű-jóváhagyási igazolás, ADR oktatási bizonyítvány, írásbeli utasítás, veszélyes áru szállítási biztonsági tanácsadó bejelentés) másolatát is.

(4) A (2) bekezdés d) pontjára figyelemmel több helyszín esetében a felhasználás csak akkor engedélyezhető, ha a lebonyolítást a többi helyszínen történő tevékenység nem akadályozza vagy veszélyezteti.

(5)71 Az 1–3. pirotechnikai osztályba tartozó tűzijáték terméket a felhasználási engedély benyújtására jogosult vállalkozás felelős pirotechnikusa – maximum 20 kg összes nettó hatóanyag-tartalomig – engedély nélkül, előzetes bejelentési kötelezettség mellett felhasználhat.

(6)72 A bejelentést – a felhasználás megkezdését megelőzően legalább nyolc, de maximum 30 nappal – a felhasználás helye szerint illetékes rendőrkapitányságon kell megtenni a 3. melléklet 9. pontjában meghatározott formanyomtatványon a (2) bekezdésben előírt mellékletekkel.

(7) Ha a bejelentés alapján a jogszabályok előírásainak megfelelő, biztonságos felhasználás és tárolás feltételei nem biztosítottak, a felhasználás megkezdése előtt legalább két nappal a tevékenység végzését a (6) bekezdés szerinti rendőrkapitányság megtiltja.

100. § (1) A kizárólag kutatási, fejlesztési és vizsgálati céllal gyártott pirotechnikai termék, amely nem felel meg az e rendelet által megállapított alapvető biztonsági követelményeknek, akkor használható fel ilyen célra, ha azon jól látható módon fel van tüntetve az, hogy nem felel meg e követelményeknek, valamint az, hogy kizárólag kutatási, fejlesztési és vizsgálati célra használható fel.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott pirotechnikai termékek esetében a 14. § és a 15. § rendelkezéseit nem kell alkalmazni.

101. § A pirotechnikai termék felhasználásának engedélyezésére irányuló közigazgatási hatósági eljárásban az ügyintézési határidő tizenöt nap, amely nem hosszabbítható meg.

102. § A felhasználási engedéllyel rendelkező, valamint a 99. § (6) bekezdés alapján bejelentést tevő vállalkozás

a) az engedélyezett termékek beszerzését a forgalmazóval hitelt érdemlően igazoltatja, és

b) tűzijáték végrehajtásáról, a fel nem használt termékekről nyolc munkanapon belül írásban tájékoztatja az engedélyező hatóságot,

c) a hibás vagy lejárt felhasználhatósági idejű pirotechnikai terméket köteles a vásárlás helyére visszaszállítani, a forgalmazó köteles azt térítésmentesen és költség felszámítása nélkül visszavenni.

One thought on “Tűzijáték engedélyeztetésének szabályai

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük